Origamitechnikával csomagolnák az űrbe szánt napelemeket

2014-08-19 13:27
Az űrkutatás során az egyik legnagyobb problémát még mindig az eszközök feljuttatása jelenti, egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy mekkora kiterjedésű és tömegű egy-egy világűrbe szánt csomag. Az űreszközök napenergiával való ellátása évtizedek óta alkalmazott gyakorlat, az ehhez szükséges napelemek felküldése azonban mindig is problematikus volt, hiszen míg a nagy felületű táblák az űrben minden probléma nélkül elférnek, a felküldés során sok a gond velük. Az űrbéli küldetések indulásakor rendszerint a legrizikósabb pillanatok egyike, hogy rendben kinyílnak-e a légkörön át való utazás idejére összehajtogatott napelemek.

Az űrügynökségek éppen ezért mindig nyitottak az új csomagolási, hajtogatási ötletekre. A NASA illetékesei nem olyan régen úgy döntöttek, hogy az origami egyik világszerte elismert mesteréhez fordulnak segítségül. A közös munka eredményeként született meg a mellékelt felvételeken látható „űrvirág”, amelynek végső változata összehajtogatott állapotában mindössze 2,7 méter átmérőjű, kibomlása után viszont egy 25 méteres nappanel-rendszert alkot. (A felvételeken látható prototípus a tervezett rendszer méreteinek huszadával rendelkezik.)

A fejlesztők, Shannon Zirbel, Larry Howell (Brigham Young Egyetem) és Brian Trease (NASA) a munka során szoros együttműködésben dolgoztak Robert Lang origamiszakértővel. Elmondásuk szerint a legnagyobb nehézséget az okozta a projekt megvalósításában, hogy a napelemek jóval vastagabbak a papírnál, így nem minden origamis trükk valósítható meg velük, de legalábbis jelentős munkát igényelnek az egyes lépések.

A tervek újdonsága a körkörös megvalósítás, amelynek révén nagyobb összfelületű, ugyanakkor szorosabban összepakolható napelem-együttes valósulhat meg. A végső cél egy 250 kilowatt teljesítményű rendszer megalkotása lenne, amely kevesebb mint 500 négyzetméternyi napelemes felülettel bír. Összehasonlításképpen a Nemzetközi Űrállomás 2500 négyzetméter kiterjedésű napelem-együttese jelenleg 84−120 kilowattot termel.

Az elrendezés ugyanakkor kisebb méretekben, például akár a Masat−1-hez hasonló pikoszatellitek energiaellátásánál is alkalmazható lehetne. Az origamis megoldások ráadásul a napelemeken kívül más nagy kiterjedésű eszközök összecsomagolásánál is használhatók lehetnek, így például antennákat, napvitorlákat vagy objektumok befogására szánt hálókat is lehetne hasonló módon csomagolni. forrás: ipon.hu

Forgalmazott márkák
  • алмазная резка бетона АлмазБур
  • алмазное сверление железобетона STENOREZ
  • стена плача
  • изготовление значков, магнитов, объемных наклеек на заказ здесь
  • изделия из дерева РосЛес
  • лаборатория стекла Soglassie
  • ремонт квартир СтройСила
  • алмазная резка бетона АлмазБур
  • алмазное сверление железобетона STENOREZ
  • стена плача
  • изготовление значков, магнитов, объемных наклеек на заказ здесь
  • изделия из дерева РосЛес
  • лаборатория стекла Soglassie
  • ремонт квартир СтройСила