Szegény országban robbanhat a napenergia

2014-11-16 19:15
Azt már korábban is lehetett tudni, hogy a tavaszi indiai választásokon elsöprő győzelmet arató párt programjának egyik központi eleme az energiaszektor fejlesztése. A területért felelős miniszter az egyik konferencián azonban egészen meglepő, sokak szerint túlságosan is ambiciózus tervekről beszélt. India a következő 8 évben olyan mértékben növelné telepített napenergia-kapacitását, mellyel csak a jelenleg toronymagasan listavezető Kína venné fel a versenyt. Mivel a hazai gyártókapacitások egyelőre szűkösek, így több külföldi panelgyártó is rendkívüli lehetőséget lát az indiai szolárpiacon.

Elsöprő győzelmet arattak a kilenckörös tavaszi parlamenti választáson a Bharatiya Janata Party (BJP) és szövetségesei. A kormánypárt és a miniszterelnök (Narendra Modi) már akkor jelezte, hogy nagy volumenű változások jönnek többek között az energiaszektorban, melynek egyik legnagyobbnyertese a napenergia lehet. A választási ciklus végére (2019-re) a kormány minden háztartásba be tervezi vezetni az elektromos áramot. Jelenleg mintegy 300-400 millió ember él áram nélkül az 1,2 milliárd lakosú Indiában. Az országban tavaly 1100 tWh áramot termeltek, mely az energiaügyi miniszter szerint 2019-re megduplázódhat. 

Szegény országban robbanhat a napenergia


A kormány szándékai már ismertek voltak, ugyanakkor a miniszternek egy konferencián mondott beszédével sikerült mégis meglepetést okoznia, mint mondta a következő 4-5 évben mintegy 250 milliárd dollárnyi tőke érkezhet az indiai energiaszektorba (döntően privát forrásból), melyből 100 milliárd dollár a megújuló szegmensben realizálódhat, 50 milliárd dollárt pedig a hálózat fejlesztésére fordíthatnak (jelentős hálózati veszteséggel működik a hálózat többek között az áramtolvajok és a gyenge minőség miatt).

Ami a szektorba esetlegesen érkező tőke összegénél is talán meglepőbb lehet, az a miniszter által meglebegtetett 100 GW napenergia-kapacitás, melyet 2022-ig építenének ki. Az új célszám több szempontból is igen ambíciózus tervnek tekinthető:

1.Az előző kormány által indított National Solar Mission (NSM) program eredetileg 2022-re 20 GW napenergia-kapacitással számolt. Igaz az új kormány már korábban jelezte, hogy a 20 GW várhatóan módosításra kerül

2.A 100 GW éves szinten átlagosan mintegy 12 GW új kapacitást jelentene, mellyel India Kínával karöltve a legnagyobb napenergia piaccá válna. A jelenleg listavezető Kínában tavaly 11,3 GW, Japánban 6,9 GW míg az Egyesült Államokban 4,8 GW került telepítésre. Elemzők szerint idén is az említett három ország állhat a lista élén. 

Szegény országban robbanhat a napenergia


Túl nagyot álmodtak?

A miniszter által említett új tervvel kapcsolatban az elemzők igen szkeptikusak. Többek között a rendelkezésre álló földterületet, a drága finanszírozást és a hazai gyártókapacitást említik, mint szűk keresztmetszet. Az év első felében napvilágot látott javaslatok szerint a napenergia-kapacitások bővítése során a hazai gyártók termékei lettek volna favorizálva (büntetővámot vetettek volna ki az amerikai, kínai, táj, maláj panelekre), a nemzetközi szereplők lobbija és a hazai szűkös kapacitások miatt azonban nyár végén az új Modi-kormány elsöpörte ezeket a kezdeményezéseket. 

Szegény országban robbanhat a napenergia


Kik lehetnek a nyertesek?

Az indiai szolárpiac következő években várható bővüléséből a szűk hazai kapacitások miatt külföldi, részben amerikai és kínai cégek is profitálhatnak. A kormány politikájának egyik nagy nyertese a First Solar lehet. A társaság a világ egyik legnagyobb napelemgyártója, a panelek jelentős része azonban a társaság által épített napelemparkokban kerül felhasználásra.

Bár a társaság eddig csupán paneleket szállított Indiába, a soron következő hónapokban újabb területre lép be. India egyik déli állama (Andhra Pradesh) által kiírt, mintegy 500 MW kapacitás kiépítésére vonatkozó aukción ugyanis a First Solar lett az egyik befutó. A vállalat első indiai napelem-parkja 2015. májusban készülhet el 45 MW kapacitással. 

A First Solar a harmadik negyedéves beszámolója szerint 13,7 GW potenciális megbízásra lát lehetőséget (napelemparkok építése), melynek egyelőre elenyésző részét jelenti az indiai piac. 

Szegény országban robbanhat a napenergia


A társaság a legutóbb lezárt negyedévben közel 450 MW-nyi napelemet gyártott, miközben 77 százalékos volt a kapacitáskihasználtság. A First Solar a látványosan növekvő amerikai és nemzetközi kereslet miatt a negyedéves gyorsjelentést követő tájékoztatón jelezte, hogy jövőre jelentős, 46 százalékos kapacitásbővítést tervez. 

Szegény országban robbanhat a napenergia


Az indiai piac jelenleg másik meghatározó külfödi vállalata a Trina Solar. A társaság a legutóbb közzétett negyedéves beszámolójában nem tett közzé részletes adatokat az indiai operációját illetően. A társaság menedzsmentje ugyanakkor már jelezte, hogy a következő évtől a vállalat Kínán kívül is gyártana, a termelés mintegy 20-30 százalékát tervezik külföldön. Az új gyártósorok egyik lehetséges célállomása India lehet. 

Szegény országban robbanhat a napenergia


Bár a ReneSola szintén egy meghatározó szereplő az indiai napenergia-piacon, a távol-keleti ország azonban egyelőre marginális szerepet játszik a társaság operációjában, így az indiai működéssel kapcsolatban részletes adatokat egyelőre nem tesz közzé a vállalat.

Azért csak lassan a testtel

Bár úgy tűnik, hogy az új kormány elkötelezett az elektromos hálózat fejlesztése ügyében, melynek egyik haszonélvezője a megújulóenergia-szektor (különösen nap) lehet, a miniszter által említett cél elérése könnyen lehet túl nagy falat lesz az országnak. A szektor szereplői mindenesetre bizakodóak, így egyre több vállalat igyekszik jelen lenni a szektor egyik legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező piacán. forrás: portfolio.hu

Forgalmazott márkák
  • алмазная резка бетона АлмазБур
  • алмазное сверление железобетона STENOREZ
  • стена плача
  • изготовление значков, магнитов, объемных наклеек на заказ здесь
  • изделия из дерева РосЛес
  • лаборатория стекла Soglassie
  • ремонт квартир СтройСила
  • алмазная резка бетона АлмазБур
  • алмазное сверление железобетона STENOREZ
  • стена плача
  • изготовление значков, магнитов, объемных наклеек на заказ здесь
  • изделия из дерева РосЛес
  • лаборатория стекла Soglassie
  • ремонт квартир СтройСила