Napelemek innovatív felhasználása

2015-06-17 12:13
A napelemek által nyert villamos energia egyre népszerűbb napjainkban. A 19. században kiderült, hogy a napenergiát lehetséges villamos energiává konvertálni. Az érintett terület, azóta természetesen már sokat fejlődött.
Az első ilyen hatalmas ugrás 1958-as Vanguard I műhold volt, amely teljes egészében napenergiát használt a működéséhez. Az utóbbi időkben ez a technológia rengeteget változott és ma már teljesen megszokott az, ha egy épület tetején napkollektorok vannak. Az egyik ilyen példa a Mineirão stadion Braziliából.
A létesítmény 1965. szeptember 5-én nyitották meg. Ez jóval kisebb volt, mint a jelenlegi állapotában láthatjuk, de akkoriban az egyik legnagyobb szurkolói befogadóképességgel rendelkezett. A 30 ezres nézőtér eltörpül a mai több mint 58 ezer férőhellyel rendelkező utódja mögött. Átalakulása 2013-as Konföderációs Kupára fejeződött be, melynek néhány mérkőzését itt is játszottak. A fent említett napkollektorok a 2014-es Világbajnokságra kerületek fel. A nyitó mérkőzés dátuma két okból is emlékezetes: Brazília megkezdte a 2014-es Világbajnokságot Kolumbia ellen, de ami számunkra fontosabb, hogy június 14-én volt az első olyan football mérkőzés, amely teljes mértékben napelemmel előállított energiával világítottak meg.
A stadionon 6000 napelem található amely, 1600 megawatt/óra teljesítményt képes előállítani évente. (A viszonyítás kedvéért ez 1200 háztartásnak elég lenne.) A kitermelt energia 10%-át használja a létesítmény, a többi visszakerül a hálózatba, ha év közbe szükség van rá, akkor vissza tudják igényelni. Ha nem igénylik vissza, akkor a fogyasztók kapják meg a kitermelt energiát.
A Martifer Solar cég jelenleg is azon dolgozik, hogy az olyan területekre is építsenek ilyen napkollektor telepeket, ahol nem megoldható a nyilvános hálózatra való csatlakozás. Ily módon a vidéki területeket is el lehet látni villamos energiával. A cég szerint Afrika éghajlatának köszönhetően nagy előnnyel rendelkezik, és elképzelésük szerint egyedülálló napkollektor telepeket lehetne létrehozni bizonyos területeken. A kérdés az, hogy az afrikai országok képesek-e a fent említett előnyt kihasználni és saját javukra fordítani.
(Manifer Solar egy portugál székhelyű vállalat, jelen van több mint 20 országban, 4 kontinensen és 560 MW napenergiát termel.)
A Mineirão stadiont és napkollektorait az alábbi animációs videón megnézhetitek:
https://www.youtube.com/watch?v=WSI_u8Wl0ww
forrás: http://www.canadian.hu/
Forgalmazott márkák
  • алмазная резка бетона АлмазБур
  • алмазное сверление железобетона STENOREZ
  • стена плача
  • изготовление значков, магнитов, объемных наклеек на заказ здесь
  • изделия из дерева РосЛес
  • лаборатория стекла Soglassie
  • ремонт квартир СтройСила
  • алмазная резка бетона АлмазБур
  • алмазное сверление железобетона STENOREZ
  • стена плача
  • изготовление значков, магнитов, объемных наклеек на заказ здесь
  • изделия из дерева РосЛес
  • лаборатория стекла Soglassie
  • ремонт квартир СтройСила