Napelemes hibrid C-Maxot mutat be a Ford

2014-01-04 13:39
A napokban kezdődő Consumer Electronics Show (CES) infotechnikai kiállítást használja fel a Ford arra, hogy a nagyközönség elé vigye C-Max Solar Energi koncepciót. Ennek a hibrid C-Maxnak az akkumulátorait hálózatról is lehet tölteni, ám napelemek is találhatók a tetején – napfénytető helyett. Az autó így folyamatosan pótolni tudja az elhasznált elektromos energiát.

A Ford a Georgiai Műszaki Intézettel és a kaliforniai SunPower céggel együttműködve fejlesztette ki a napelemeket, amelyek Fresnel lencsékkel gyűjti össze a napsugarakat, és képesek követni a Nap mozgását a hatékonyabb működés érdekében.

Ha a kocsi egész nap a napon áll, négyórás hálózati töltésnek megfelelő energiát tud felvenni. A C-Max Solar Energi vegyes üzemmódban 998, elektromos üzemmódban pedig 34 kilométert lesz képes megtenni.

A Ford már megkezdte a C-Max Energi, azaz a hálózatról tölthető hibrid változat árusítását. Vélhetően a Solarra sem kell majd sokáig várni, a CES után piacra léphet. A Ford bízik a napelem-technológiában, amit az is bizonyít, hogy a SunPowerrel már előkészítette az elektromos Focus napelemes csomagját is. forrás: mno.hu

Forgalmazott márkák
  • алмазная резка бетона АлмазБур
  • алмазное сверление железобетона STENOREZ
  • стена плача
  • изготовление значков, магнитов, объемных наклеек на заказ здесь
  • изделия из дерева РосЛес
  • лаборатория стекла Soglassie
  • ремонт квартир СтройСила
  • алмазная резка бетона АлмазБур
  • алмазное сверление железобетона STENOREZ
  • стена плача
  • изготовление значков, магнитов, объемных наклеек на заказ здесь
  • изделия из дерева РосЛес
  • лаборатория стекла Soglassie
  • ремонт квартир СтройСила