Átalakulóban a hazai energiapiac – tanulságos volt a Renexpo

2014-03-21 12:25
Minden jel arra utal, hogy átalakulóban van a világ, és vele hazánk energiapiaca. Ha valaki képes továbblátni a pillanatnyi döntéseken, és összességében szemléli a jeleket, mindenképpen azt tapasztalja, hogy a világ energetikai átalakulása megkezdődött, és egyre gyorsabban halad - olvasható a Renexpo sajtóközleményében.

A változások mind az energiatermelés, mind a –felhasználás oldalán tetten érhetők. Az állam évről-évre mind jelentősebb összegeket fektet az energiafelhasználás gazdaságossá tételébe. Eddig is százmilliárdos nagyságrendben támogatták a lakóépületek energetika korszerűsítését, de ez a trend az új úniós pénzügyi ciklusban minden tekintetben csak erősödik majd.

Ezzel párhuzamosan mind több vállalkozás jelenik meg az energiahatékonyság piacán, néhány innovatív példát a nagyközönség a mostani Renexpo-n is láthatott. Változik tehát a szakpolitika hozzáállása is, és a lakosság, illetve cégvezetők gondolkodása is folyamatosan alakul, mígnem talán már pár éven belül eléri a kritikus tömeget. Szükség is van erre, mert fokozatosan nő a külső nyomás is.

Már csak néhány éve van az országnak 2020-ig arra, hogy 14,65 százalékra emelje a megújuló energia részarányát, amely két éve még 9,6 százalékon állt. Más kérdés, hogy ez az adottságaink mentén nem szükségszerűen a közismert nap-, víz- vagy szélerőműveket jelenti, a fogyasztás megfelelő hányadát biomasszából, biogázból, vagy geotermikus energiából is lehet fedezni. Körülbelül erre az időszakra újulnak meg a köz- és magánépületekkel szembeni energetikai elvárások is, ami mögé minden bizonnyal szintén rendel majd az akkori kormányzat megfelelő forrásokat.

A jelenség természetesen máshol is érezhető. Németország lakossági nyomásra elfordul az atomenergia felhasználásától, naponta jelennek meg új hírek egyre hatékonyabb új erőműtípusokról, a világ egyik legdinamikusabb vállalata kizárólag elektromos autókat gyárt. Ha valaki hajlamos észrevenni az egy irányba mutató jeleket, akkor látja, hogy az energia forradalma éppen most zajlik, napról napra. Magyarország pedig részt vesz benne még akkor is, ha egy-egy esemény, lépés laikus nézőpontból látszólag nem illeszkedik ebbe az áramlatba.
Mindezek a következtetések még inkább egyértelművé váltak a közelmúltban zárult energetikai kiállításon, ahol a fenti jelenségek, események koncentráltan, és minden eddiginél látványosabban voltak jelen. Nem véletlen, hogy az idei Renexpo a vártnál is több érdeklődőt vonzott. A számtalan civil látogató mellett a szakma ismert prominensei, cégvezetők, szakszövetségi elnökök is sorra megjelentek a kiállításon és a kapcsolódó fórumokon. A teljes esemény hangulata, miliője is egyértelműen arról tanúskodott, hogy az energetika napjaink és az elkövetkező évek meghatározó ágazata lesz, szereplői pedig ma még elképzelhetetlen változásokat hoznak mindannyiunk életébe. forrás: http://profitline.hu/

Forgalmazott márkák
  • алмазная резка бетона АлмазБур
  • алмазное сверление железобетона STENOREZ
  • стена плача
  • изготовление значков, магнитов, объемных наклеек на заказ здесь
  • изделия из дерева РосЛес
  • лаборатория стекла Soglassie
  • ремонт квартир СтройСила
  • алмазная резка бетона АлмазБур
  • алмазное сверление железобетона STENOREZ
  • стена плача
  • изготовление значков, магнитов, объемных наклеек на заказ здесь
  • изделия из дерева РосЛес
  • лаборатория стекла Soglassie
  • ремонт квартир СтройСила