Japán teljesen áttér a napelemre

2015-05-05 09:47
Japánban 2010-től a felére esett egy kilowattóra áram napelemmel történő előállításának költsége, csakúgy, mint Európában és az USA-ban. A napelemes forradalom a szemünk előtt zajlik, csak mi nem tudunk róla.

A fukushimai katasztrófa után Japán döntően napelemekkel kívánja előállítani az ország hiányzó áramigényét. Erre minden esélyük is megvan, hiszen 2011 óta háromszorosára, 25 gigawattra nőtt a megújuló energiából származó árammennyiség, amelynek 80 százaléka már napelemekből jön - írta a Reuters nyomán a Business Insider.
Fukushima után Japán úgy döntött, hogy bezárja valamennyi, 43 darab atomerőművét, és egész gazdaságát átállítja a megújuló energiára. Nemcsak az atomerőműveket, hanem az elöregedett és környezetszennyező olajtüzelésű erőműveket is bezárják. Bár 2011 óta a lekapcsolt atomerőművek termelését konvencionális hőerőművekkel, azaz szén, olaj, gázerőművekkel pótolták, idén már egy 2,4 gigawattos olajos erőművet is bezártak az ország északi részén.
A japánok e mellett hozzáláttak a megújuló energia támogatásához, amelynek eredményeként sikerült világviszonylatban is az egyik legbőkezűbb támogatási rendszert megalkotniuk. A japán állam a napelemes termelőknek 92 Ft/kWh, a szélerőműveseknek 50-125 Ft/kWh átvételi árat garantál (amely többszöröse pl. a németországi átvételi áraknak). Ennek köszönhetően áramlik a magántőke az új energia iparba.
Az ország energiacégei korábban elhalasztották a napelemes fejlesztéseiket, mert az atomerőművek korszakában erre nem volt szükség. A kormány döntése az atomerőművek bezárásáról azonban arra késztette a tíz regionális energiavállalatot, amelyek 1950 óta uralják a japán energiapiacot, hogy óriási pénzeket fordítsanak a napelem-farmok telepítésére és a napelemek fejlesztésére. Hamarosan munkába áll két óriási napelem farm, az egyik Kato városa mellett a vízfelszínen, a másik Osaka nyugati részén, utóbbi 1,1 milliárd dollárba kerül.
A napelem átalakítja a világ energiapiacát
A japán háztartásoknak is egyre jobban megéri napelemeket telepíteni, mivel az utóbbi öt évben óriásit zuhantak a napelemek árai. E mellett működtetésük költsége is lényegesen kedvezőbb lett. A szigetországban 2010-től a felére esett egy kilowattóra áram napelemmel történő előállításának költsége (0,25 dollárra). A lap szerint már nincs is szükség a kormány támogatására ahhoz, hogy valaki megújuló energiát használjon, hiszen a napelemes áram helyenként az országban máris olcsóbb, mint a hagyományos.
A napelemek árzuhanása a világ fejlett országaihoz hasonlóan következett be Japánban is.Németországban, USA-ban, Nagy-Britanniában az utóbbi öt évben átlagosan 80 százalékkal csökkentek a lakossági napelemes rendszerek árai. Elsősorban két ok miatt csökkentek az árak. A technológiai fejlődés miatt egyre hatékonyabban működnek a napelemek, illetve az áramtárolás új módjaival kombinálva ugrásszerűen megnő majd az alkalmazhatóságuk.
Bár Japán a világ negyedik legnagyobb napelem-felvevő piaca, eddig kimaradt az európai és amerikai napelemes forradalomból. Gazdasági elemzők szerint éppen ezért óriási fejlődés előtt áll az ország megújuló energiapiaca és gazdasága. Ahogy Wood Mackenzie, az Exxon (a világ egyik legnagyobb olajvállalata) elemzője mondja, a napelemes forradalom - a palagázzal együtt - olyan tényező, amely a következő években a lehető legnagyobb mértékben fogja átalakítani a világ energiapiacát - írta a lap.
http://www.canadian.hu/hirek_1/japan-teljesen-atter-a-napelemre-38

Forgalmazott márkák
  • алмазная резка бетона АлмазБур
  • алмазное сверление железобетона STENOREZ
  • стена плача
  • изготовление значков, магнитов, объемных наклеек на заказ здесь
  • изделия из дерева РосЛес
  • лаборатория стекла Soglassie
  • ремонт квартир СтройСила
  • алмазная резка бетона АлмазБур
  • алмазное сверление железобетона STENOREZ
  • стена плача
  • изготовление значков, магнитов, объемных наклеек на заказ здесь
  • изделия из дерева РосЛес
  • лаборатория стекла Soglassie
  • ремонт квартир СтройСила