Hamar kimerült a megújuló energiát is hasznosító épületenergetikai pályázat idei kerete

2011-05-10 21:45
A megújuló energiaforrás hasznosításával kombinált épületenergetikai fejlesztésekre a március 1-jei beadási határidőtől május 2-áig 27 pályázat érkezett 1,82 milliárd forint támogatási igénnyel - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nemrégiben jelentette be, hogy a keretek kimerülése miatt felfüggeszti az épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva című pályázatot a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP).

A tenderre a pályázatokat 2011. május 14-ig még be lehet adni.

A kiírás szerint a 2011-13-as időszakra a projektek megvalósítására 8 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből 2011-ben 2 milliárd forint pályázható.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közölte, hogy a befogadott pályázatokról a döntések a beérkezéstől számított két hónapon belül születhetnek meg, de ez három hónapra is változhat, ha a felfüggesztést követően a tervezettnél több projektjavaslat érkezik.

A pályázati felhívás kiemelt célkitűzése - összhangban a hazai és EU stratégiával - ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését, kiemelt hangsúlyt fektetve az energiahatékonyságra és az energiatakarékosságra.

A konstrukció újraindításáról a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közleményben értesíti a pályázókat. (MTI)

Forgalmazott márkák
  • алмазная резка бетона АлмазБур
  • алмазное сверление железобетона STENOREZ
  • стена плача
  • изготовление значков, магнитов, объемных наклеек на заказ здесь
  • изделия из дерева РосЛес
  • лаборатория стекла Soglassie
  • ремонт квартир СтройСила
  • алмазная резка бетона АлмазБур
  • алмазное сверление железобетона STENOREZ
  • стена плача
  • изготовление значков, магнитов, объемных наклеек на заказ здесь
  • изделия из дерева РосЛес
  • лаборатория стекла Soglassie
  • ремонт квартир СтройСила